Városháza
Az írott források szerint, 1332-ben Debrecennek már önálló tanácsa volt. A városi autonómia kialakulásában meghatározó szerepet játszott a Nagy Lajos királytól 1361-ben elnyert kiváltságlevél. Az uralkodó oklevelében biztosította Debrecen számára a szabad bíróválasztás jogát, valamint kimondta, hogy a bíró és a tanács minden debreceni lakos fölött szabadon ítélkezhet. A következő évtizedekben elnyert privilégiumok a királyi kiváltsággal bíró mezőváros folyamatos fejlődését biztosították.
Debrecen város tanácsa - az 1552. évi szabályrendelet szerint - a 66 tagú szenátusból, 12 esküdtből, a főbíróból és a jegyzőből állt. A főbírót és a tanács tagjait minden évben újraválasztották. A hivatalba lépőknek esküt kellett tenniük, melyben hitet tettek a közjóért való munkálkodás mellett. Átvették a város kulcsait és pénztárát, iratait és könyveit, közösen bejárták határát. A város igazgatásának ez a rendje évszázadokon keresztül fennmaradt. Lakói büszkék voltak arra, hogy életüket maguk igazítják. A tanács, élen főbírájával, gondoskodott a közösség javainak védelméről, gyarapításáról, az adók kivetéséről és beszedéséről, valamint arról, hogy a városban az igazság és rend uralkodjon.
A gazdaságban, népességben egyre gyarapodó mezővárost a XV-XVI. század fordulóján már 8-9 ezer ember lakta, s határát a XIII. századi 5-6 ezer hektárnyi területhez képest megtízszerezte. A marhakereskedelem központjává vált, kereskedői eljutottak Európa és a Balkán távoli városaiba.
A mohácsi vészt követően a város a három részre szakadt ország hármas határának központjába került. Debrecen - elöljárói bölcsességének köszönhetően - a nagyhatalmak árnyékában is megőrizte függetlenségét. A magát „Keresztény Respublikának” nevező Debrecen - a török elől menekülőket befogadva - az ország legnépesebb magyar településévé vált. Lakossága 1683-ban 2972 adózó után számítva közel 15 ezer lélek volt. Területének nagysága - a bérelt és zálogba vett pusztákkal - 100 ezer hektár lehetett. Gazdagságának alapját továbbra is kereskedelme és kézműipara biztosította. A gazdasági hatalommal járó politikai érdekérvényesítés volt az alapja a debreceni cívis öntudat megszületésének, melynek szellemi háttere, a kereskedő polgárt sokra becsülő kálvini reformáció volt.
Debrecen 1693-ban - I. Lipót kiváltságlevelének köszönhetően - a szabad királyi városok közé emelkedett. Az oklevél megerősítette Debrecen mindazon előjogait és kiváltságait, amelyeket már az előző századok során gyakorolt. Egyben megengedte, hogy élhessen a királyi városokat megillető minden más jogával is.
Debrecen város tanácsa - az 1552. évi szabályrendelet szerint - a 66 tagú szenátusból, 12 esküdtből, a főbíróból és a jegyzőből állt. A főbírót és a tanács tagjait minden évben újraválasztották. A hivatalba lépőknek esküt kellett tenniük, melyben hitet tettek a közjóért való munkálkodás mellett. Átvették a város kulcsait és pénztárát, iratait és könyveit, közösen bejárták határát. A város igazgatásának ez a rendje évszázadokon keresztül fennmaradt. Lakói büszkék voltak arra, hogy életüket maguk igazítják. A tanács, élen főbírájával, gondoskodott a közösség javainak védelméről, gyarapításáról, az adók kivetéséről és beszedéséről, valamint arról, hogy a városban az igazság és rend uralkodjon.
A gazdaságban, népességben egyre gyarapodó mezővárost a XV-XVI. század fordulóján már 8-9 ezer ember lakta, s határát a XIII. századi 5-6 ezer hektárnyi területhez képest megtízszerezte. A marhakereskedelem központjává vált, kereskedői eljutottak Európa és a Balkán távoli városaiba.
A mohácsi vészt követően a város a három részre szakadt ország hármas határának központjába került. Debrecen - elöljárói bölcsességének köszönhetően - a nagyhatalmak árnyékában is megőrizte függetlenségét. A magát „Keresztény Respublikának” nevező Debrecen - a török elől menekülőket befogadva - az ország legnépesebb magyar településévé vált. Lakossága 1683-ban 2972 adózó után számítva közel 15 ezer lélek volt. Területének nagysága - a bérelt és zálogba vett pusztákkal - 100 ezer hektár lehetett. Gazdagságának alapját továbbra is kereskedelme és kézműipara biztosította. A gazdasági hatalommal járó politikai érdekérvényesítés volt az alapja a debreceni cívis öntudat megszületésének, melynek szellemi háttere, a kereskedő polgárt sokra becsülő kálvini reformáció volt.
Debrecen 1693-ban - I. Lipót kiváltságlevelének köszönhetően - a szabad királyi városok közé emelkedett. Az oklevél megerősítette Debrecen mindazon előjogait és kiváltságait, amelyeket már az előző századok során gyakorolt. Egyben megengedte, hogy élhessen a királyi városokat megillető minden más jogával is.
