Ebben a korszakban számos császári zsoldban álló katona állomásozott a Magyar Királyság területén. Sok várnak és városnak ők adták az őrségét, és részt vettek a törökök (és olykor magyarok) elleni kisebb-nagyobb hadjáratokban. A zsoldoscsapatok gyakran szabadon fosztogathattak, megkeserítve az amúgy is nehéz sorsú magyar falvak és városok életét.
A középkorból ismert, nehéz páncélba bújtatott és súlyos fegyvereket forgató lovagi harcmodor a 16-17. századra átalakult. Európa harcmezőin egyre nagyobb szerepet kaptak a tűzfegyverek, így a nehézlovasság lemondott a feleslegesség vált lándzsáról és a vértezet egyes darabjairól (pl. lábszárvért), és a felszerelésükben megjelentek a pisztolyok.
Ez az új típusú lovasság, amelyet a jellegzetes páncéljuk (kürassz) után kürasszír-lovasságnak hívtak, sajátos taktikát alkalmazott a csatákban. Először a lőfegyvereikkel leadott sortüzekkel próbálták „fellazítani” az ellenség sorait (több-kevesebb sikerrel), és ezután kerülhetett sor a lovasrohamra, amely során nehézlovassági kardokat használtak.
A Habsburg uralkodók igyekeztek lépést tartani a nyugat-európai katonai újításokkal, így számos kürasszír-alakulatot fogadtak zsoldjukba. Magyarországon például a Tizenöt éves háborúban (1591-1606) már számos alkalommal bevetették ezt az új típusú vértes lovasságot.
A kiállításon egy teljes német kürasszír-páncél látható, amely a 16. század végén – 17. század elején készült. A jellegzetes Totenkopf („Halálfej”)-típusú sisak nem csak a teljes arcot védte, hanem az ellenség megfélemlítésére is szolgált. A mellvérten több golyó okozta horpadás is megfigyelhető, ami azt bizonyítja, hogy a páncél nem csak a gyártása utáni „lő-teszten” esett át sikerrel, hanem az ütközetekben is megóvta gazdája életét.
A fegyverzet fontos eleme volt a kiállított keréklakatos pisztolypár (puffer), mely a 16. század második felében készült. A tus és az agy csontberakásokkal gazdagon díszített. A markolat végén látható nagyobb gömböknek lökés-ellensúlyozó szerepe volt. Szintén jellegzetes lovassági tűzfegyver volt a karabin.
A kürasszírok a közelharcban súlyos, robusztus lovassági kardokat használtak, amely fegyvertípusból számos példány látható múzeumunkban. Jól megfigyelhető, hogy a pengék döfésre és sújtásra egyaránt alkalmasak voltak, a kosaras markolatok pedig kiváló védelmet nyújtottak a kézfejnek. Különleges darab az a hullámos („lángolt”) élű kard, amely a XVI. századi Itáliában készült.
A kürasszír-csapatok fenntartása igen költséges volt, és sokan kétségbe vonták a harctéri hatékonyságukat is. Felszerelésüket és taktikájukat folyamatosan alakították. A 18. századra svéd és porosz hatásra egyre kevesebb páncélt viseltek (egy idő után csak a mellvértet), valamint elhagyták a tűzfegyvereiket, és csak a kardjaikat használták az ütközetekben.