Az itáliai hadszíntereken rengeteg zsoldos harcolt, akik legtöbbször kompániákba szerveződtek. A legütőképesebb csapatok svájciakból álltak. A jól kiképzett helvét harcosok összeszokott és fegyelmezett egységekben mozogtak a harcmezőkön, és a tűzfegyverek elterjedésig alig volt olyan sereg, amely sikeresen szembeszállhatott volna velük. Az alabárddal és pikákkal felszerelt, valamint nyílpuskákkal támogatott svájci zsoldosokkal sem a lovasság, sem pedig a gyalogság nem igazán tudta felvenni a versenyt Európában. Az a városállam vagy uralkodó, amelyik felfogadta őket, nagy lépést tett a végső győzelem felé.
A kiállításon számos svájci alabárd látható, amelyek közül a legkorábbi a XIII. században készült. Ugyancsak megtekinthető egy különleges harci eszközük, a „Luzerni kalapács” is (a falon). Utóbbi fegyver jellegzetessége az, hogy az erős döfőnyárs mellett a fejét új képezték ki, hogy a tüskéivel át lehessen ütni a páncélt, vagy a lovast ki tudják rántani a nyeregből.
Ahogyan egy korabeli mondás tartotta: „Pas d'argent, pas de suisses” - „Ha nincs pénz, nincsenek svájciak sem”. Egy svájci zsoldoskompánia felfogadása ugyanis nagyon drága volt, ráadásul gyakran előre kérték a fizetségüket. Legtöbbször a francia királyok és a pápák vették igénybe szolgálataikat.