Déri Györgyné üveggyűjteménye
Déri Györgyné sógora, Déri Frigyes és férje, Déri György példáját követve kezdett üvegtárgyakat gyűjteni. Üveggyűjteményét férjével állította össze. Az európai üvegművészet XVI-XIX. századi fejlődését, legismertebb technikáit szándékozott bemutatni.
Déri Györgyné gyűjteményét a Déri család Debrecen iránti ragaszkodását követve 1982-ben a Déri Múzeumnak adományozta.
Az üvegművesség egyike a legrégibb mesterségeknek. Az üveg művészetét két egymástól gyökeresen különböző stílus jellemzi, a fúvott stílus és a kristálystílus.
A XVI-XVII. századi velencei üvegek a fúvott üvegstílus jegyében készültek. A színtelen, leheletvékony falú edények az izzó üveghártya hajlékonyságát őrzik. Minden díszítést az üvegfúvó készít ezeken a tárgyakon.
A XIX. században a historizmusban ismét felfedezik a fúvott stílus szépségét.
Már a velenceiek is alkalmazták üvegtárgyak díszítésre az átlátszatlan színes un. opak zománcfestést. Az erős, harsány színekkel készült díszítmény olykor a kevésbé tiszta üveg anyagának elfedésére szolgált.
Jellegzetes a jegyespárt ábrázoló fedeles kupa. A kisméretű, nyolcszögletű pálinkásüvegek kedveltek voltak a XVII-XVIII. században német, cseh, osztrák és magyar földön.
A XIX. század végén, a historizmusban ismét megjelenik ez a díszítő technika.
A XVII. században a színtelen üvegek mellett kezdenek megjelenni a színes üvegek.
A csontüveg bokályok a XVII-XVIII. századi magyar üvegek egyik legérdekesebb és legértékesebb csoportjába tartoznak. Anyagukat a színtelen üveghez adott szarvasagancspor hozzákeverésével érik el, ezért az áteső fényben bíbor színben játszik. A XVIII. század az opálüveg vagy csontüveg nagy korszaka, amikor a drága porcelán utánzására használták.
Az üvegművesség fejlődését eredményezte a hegyikristályból készült tárgyak üvegből való utánzása, amely a teljesen színtelen, metszésre alkalmas anyag kikísérletezéséhez vezetett. Az első színtelen üvegeket a XVI. század folyamán Velencében gyémánttal metszették.
A XVII. század elején Csehországban sikerült kristályüveget előállítani, amelyet Caspar Lehman prágai drágakőmetsző forgó gyémánttal munkált meg.
A mész hozzáadásával nyert kristályüveggel szemben 1675-ben Angliában George Ravenscroft ólom-oxidot adott az üveg alapanyagához, megszületett az ólomüveg, amelyet magas fénytörése mellett jobban lehetett vágni. Így teljesedhetett ki a kristályüveg stílus, amely a hegyikristályt utánozva az ásványvilágból meríti a formákat és a díszítést is. Az alkotó művész már nem az üvegfúvó, mint a fúvott stílusnál, hanem a csiszoló vagy gravírozó mester.
A XVIII. század végén jelenik meg a készítőjéről elnevezett un. Mildner üveg, amelynek díszítését a vastag falba beköszörült körbe helyezett, hátul vörös lakkal bevont aranylemez alkotta. A XVIII. század végének találmánya a porcelán kristályüvegre díszítésként való alkalmazása.
A XVIII. század közepén készültek az un. kettősfalú poharak. Az egymásba illeszkedő két színtelen pohár közé helyezett aranyfüst lemezek felületét díszítették.
A XIX. század elejének új díszítő módja az átlátszó színes zománcfestés.
A XIX. század elején gyökeres változás következett be az üvegművészetben, a kristálystílus teljesen kiszorította a fúvottüveg stílust. A század első fele a színes üvegek kora. Az átlátszó színes üvegek egész színsorozata jelent meg. A színeket fém-oxidok hozzáadásával érték el.
A színes üvegek változatosságát tovább fokozta, hogy az átlátszó üvegekhez tej- vagy alabástromüveg hozzákeverésével azok átlátszatlan, opak változatait is előállították. A tejüveget ólom-oxid hozzáadásával érték el. Az átlátszatlan színes üvegek közül kiemelkednek a márványos kőzetet utánzó hialit és lithialin poharak.
A tömör színes üvegek költségesek voltak, ezért Friedrich Egermannn elkészítette színes bevonatú, réteges üvegeit. Ezeknél az üvegeknél az edény magva átlátszó, színtelen kristályüveg, e köré fújják a különböző színű opak bevonatot. Az edény csiszolásakor az egyes rétegeket megfelelőn eltávolították. A díszítmény hatását fokozza, hogy vastag rétegben felvitt domborodó, dús aranyozással és opak zománc festéssel látták el.
Ugyancsak Egermann találta fel a réteges üveg helyettesítésére a vegyi úton történő színes bevonatot. A festett üvegeken vékony, áttetsző zománcréteggel festik be a színezendő felületet, majd kiégetik. A színes üvegek kedveltségét, elterjedését elősegítette a biedermeier korszakban kedvelt limonádé, cukorvizes, ásványvizes üvegeken előnyös színességre törekvés.
A XIX. század elején az empire stílusnak megfelelően egyszerűsödtek a formák, megjelent a sima, hengeres pohár. A poharakat szívesen díszítették allegorikus ábrázolásokkal, ilyenek voltak a temetői motívumok, tört márványoszlopok, urnák, síremlékek, koszorúk. A XIX. század a fürdőkultúra felvirágzásának időszaka. A fürdőpoharakon látható feliratok és évszámok jelentősége kiemelkedő a kutatás számára.
A XIX. század elején már országszerte városi üvegvéső műhelyek működtek, amelyekben nagy számban készültek emlékpoharak. Külön csoportot képeznek a XIX. század középső harmadában készült talpas és hengeres poharak, amelyek a kor jelentős eseményeit örökítették meg. A népélet iránt megnyilvánuló érdeklődés is megjelenik a poharakon.
A XIX. században kedveltek voltak a különféle metszett, csiszolt, köszörült díszítésű illatszeres üvegcsék, amelyek szinte kivétel nélkül kristálystílusban készültek.
Nagy technikai tudást igényel az apró fúvott üvegtárgyak készítése. Ezeket Csányi Károly az Iparművészeti Múzeum egykori igazgatója ajándékozta Déri Györgynének.
Az üvegművesség egyike a legrégibb mesterségeknek. Az üveg művészetét két egymástól gyökeresen különböző stílus jellemzi, a fúvott stílus és a kristálystílus.
A XVI-XVII. századi velencei üvegek a fúvott üvegstílus jegyében készültek. A színtelen, leheletvékony falú edények az izzó üveghártya hajlékonyságát őrzik. Minden díszítést az üvegfúvó készít ezeken a tárgyakon.
A XIX. században a historizmusban ismét felfedezik a fúvott stílus szépségét.
Már a velenceiek is alkalmazták üvegtárgyak díszítésre az átlátszatlan színes un. opak zománcfestést. Az erős, harsány színekkel készült díszítmény olykor a kevésbé tiszta üveg anyagának elfedésére szolgált.
Jellegzetes a jegyespárt ábrázoló fedeles kupa. A kisméretű, nyolcszögletű pálinkásüvegek kedveltek voltak a XVII-XVIII. században német, cseh, osztrák és magyar földön.
A XIX. század végén, a historizmusban ismét megjelenik ez a díszítő technika.
A XVII. században a színtelen üvegek mellett kezdenek megjelenni a színes üvegek.
A csontüveg bokályok a XVII-XVIII. századi magyar üvegek egyik legérdekesebb és legértékesebb csoportjába tartoznak. Anyagukat a színtelen üveghez adott szarvasagancspor hozzákeverésével érik el, ezért az áteső fényben bíbor színben játszik. A XVIII. század az opálüveg vagy csontüveg nagy korszaka, amikor a drága porcelán utánzására használták.
Az üvegművesség fejlődését eredményezte a hegyikristályból készült tárgyak üvegből való utánzása, amely a teljesen színtelen, metszésre alkalmas anyag kikísérletezéséhez vezetett. Az első színtelen üvegeket a XVI. század folyamán Velencében gyémánttal metszették.
A XVII. század elején Csehországban sikerült kristályüveget előállítani, amelyet Caspar Lehman prágai drágakőmetsző forgó gyémánttal munkált meg.
A mész hozzáadásával nyert kristályüveggel szemben 1675-ben Angliában George Ravenscroft ólom-oxidot adott az üveg alapanyagához, megszületett az ólomüveg, amelyet magas fénytörése mellett jobban lehetett vágni. Így teljesedhetett ki a kristályüveg stílus, amely a hegyikristályt utánozva az ásványvilágból meríti a formákat és a díszítést is. Az alkotó művész már nem az üvegfúvó, mint a fúvott stílusnál, hanem a csiszoló vagy gravírozó mester.
A XVIII. század végén jelenik meg a készítőjéről elnevezett un. Mildner üveg, amelynek díszítését a vastag falba beköszörült körbe helyezett, hátul vörös lakkal bevont aranylemez alkotta. A XVIII. század végének találmánya a porcelán kristályüvegre díszítésként való alkalmazása.
A XVIII. század közepén készültek az un. kettősfalú poharak. Az egymásba illeszkedő két színtelen pohár közé helyezett aranyfüst lemezek felületét díszítették.
A XIX. század elejének új díszítő módja az átlátszó színes zománcfestés.
A XIX. század elején gyökeres változás következett be az üvegművészetben, a kristálystílus teljesen kiszorította a fúvottüveg stílust. A század első fele a színes üvegek kora. Az átlátszó színes üvegek egész színsorozata jelent meg. A színeket fém-oxidok hozzáadásával érték el.
A színes üvegek változatosságát tovább fokozta, hogy az átlátszó üvegekhez tej- vagy alabástromüveg hozzákeverésével azok átlátszatlan, opak változatait is előállították. A tejüveget ólom-oxid hozzáadásával érték el. Az átlátszatlan színes üvegek közül kiemelkednek a márványos kőzetet utánzó hialit és lithialin poharak.
A tömör színes üvegek költségesek voltak, ezért Friedrich Egermannn elkészítette színes bevonatú, réteges üvegeit. Ezeknél az üvegeknél az edény magva átlátszó, színtelen kristályüveg, e köré fújják a különböző színű opak bevonatot. Az edény csiszolásakor az egyes rétegeket megfelelőn eltávolították. A díszítmény hatását fokozza, hogy vastag rétegben felvitt domborodó, dús aranyozással és opak zománc festéssel látták el.
Ugyancsak Egermann találta fel a réteges üveg helyettesítésére a vegyi úton történő színes bevonatot. A festett üvegeken vékony, áttetsző zománcréteggel festik be a színezendő felületet, majd kiégetik. A színes üvegek kedveltségét, elterjedését elősegítette a biedermeier korszakban kedvelt limonádé, cukorvizes, ásványvizes üvegeken előnyös színességre törekvés.
A XIX. század elején az empire stílusnak megfelelően egyszerűsödtek a formák, megjelent a sima, hengeres pohár. A poharakat szívesen díszítették allegorikus ábrázolásokkal, ilyenek voltak a temetői motívumok, tört márványoszlopok, urnák, síremlékek, koszorúk. A XIX. század a fürdőkultúra felvirágzásának időszaka. A fürdőpoharakon látható feliratok és évszámok jelentősége kiemelkedő a kutatás számára.
A XIX. század elején már országszerte városi üvegvéső műhelyek működtek, amelyekben nagy számban készültek emlékpoharak. Külön csoportot képeznek a XIX. század középső harmadában készült talpas és hengeres poharak, amelyek a kor jelentős eseményeit örökítették meg. A népélet iránt megnyilvánuló érdeklődés is megjelenik a poharakon.
A XIX. században kedveltek voltak a különféle metszett, csiszolt, köszörült díszítésű illatszeres üvegcsék, amelyek szinte kivétel nélkül kristálystílusban készültek.
Nagy technikai tudást igényel az apró fúvott üvegtárgyak készítése. Ezeket Csányi Károly az Iparművészeti Múzeum egykori igazgatója ajándékozta Déri Györgynének.